2016

"Sok sikert!" ezt a két

utolsó szót mondotta

nekem Veronika néni.

"Nem akarok menni!

Nem akarok menni!"

ezt mondogatottam

magamban.

Gyorsan bepakoltam,

megebédeltem,

ettem egy kis édességet,

s már indultam.

A hármas metrón,

a négyes villamoson,

s a hetes HÉV-en utaztam.

Utána végig kellett sétálnom

a tűzes járdákat.

Megérkeztem.

Egy padon ültem le,

s vártam a csodát.

Utána betértem az öskolába.

A ruhatárban kellett

levetkőznöm.

Leültem egy székre,

s majszoltam.

Utána csak ültem,

s ültem, szép csendben.

Habzott a kicsike szám.

Vártam még, s mentem

föl az emeletre.

Egy teremben ültem,

s le kellett másolnom

Varró Dániel egyik versét.

A szépírás után

egy forró tea

meg egy finom pogácsa várt.

"Hmm... finom!" mondottam.

Be is majszoltam.

Utána egy kalocsai

előadást néztem meg.

Jött az eredményezés.

A bácsik meg nénik kezdték

osztogatni az ajándékokat.

"Bénák ezek." közli

velem Anikó néni.

S már kezdték is

az osztogatást.

"Csak ne legyek első helyen!

Csak ne legyek első helyen!"

mondogatottam magamban.

S végül... végül...

végül nem kaptam semmit.

Se oklevél, se ajándék, se semmi.

Az eredményezés után

vonatoltam vissza

a Corvin-negyedre,

s ott 10 db sonkás

pogácsa várt.

Az Újpest-Központban pedig

finom csirkefalatok.

Utána hazameneteltem.

Végre pihenhetek otthon

az ágyinkómban.

"Szép álmokat!" mondottam

s behunytam szemecskéim.

Egy olyan álmot

álmottam, amikor

öskolába kellett

mennem vasárnap.

"De- de hiszen

vasárnap van ma,

ti bolondok!"

üvöltöztem.

"De Máté, ma

iskolába kell

menned, úgyhogy

gyorsan öltözz fel!" mondotta apukám.

"Nnnem megyek!" ellenekeztem.

"Most azonnal!" s ez így

folytatódott, amíg...

"Ááá! Óóó...

ez csak álom volt?"

Szerencse, hogy ez

csak álom volt.